2010. július 14., szerda


SHARM-EL-SHEIKH ZÁTONYAI


A parti sávban található többtucatnyi merülő helyet szinte lehetetlenség részletesen leírni, de hármat feltétlen ki kell emelni. Ezek nem hasonlítanak egymásra, mindegyik speciális a maga módján, de egyben szinte tökéletes képet adnak a Vörös-tenger végtelenül gazdag és változatos világáról. Természetesen, az alanti leírások főleg a '90-es évek eleji állapotot tükrözik, napjainkra sokat változtak a dolgok az elképesztő mértékű hotel építkezéssel, főleg negatív irányba.


RAS-UM-SID


Ezek egyike Ras-um-Sid. Amint már említettem, Ras arabul kiszögellést jelent, ami pontosan le is írja a hely kinézetét, hiszen ez a sarok mélyen benyúlik a nyílt tengerbe. A térség méltán legnépszerűbb merülőhelye elképesztően változatos formájával, sohasem kiszámítható élővilágával, szélvédett fekvésével mindenki számára gyönyörű merüléseket kínál. Van itt százméteres függőleges fal, korallkert, homokos fenék, továbbá koralloszlopok, lakókocsi méretű koralltömbök, óriási táblakorallok, azaz szinte minden egy helyen, amit csak egy búvár kívánhat. Itt aztán igaz az a mondás, hogy bármi jöhet a következő pillanatban. Gyakran egyetlen merülés alatt többet láttunk, mint máshol napokon keresztül. A merülőhely manapság már aszfaltozott úton közelíthető meg, a parton vendéglő és búvárbázis, sőt, újabban -- a vég kezdeteként -- pálmalevélből készített napernyők is találhatók a parti bár körül! A vízbe jutást lépcső könnyíti meg, s ha dagály van, könnyű kiúszni a zátony pereméig, amely mindössze 40-50 méterre van a parttól. Télen a kijutás még apálykor sem probléma, ilyenkor ugyanis a Vörös-tenger átlagosan 80 cm-rel magasabb, mert az Indiai-óceánból a kisebb párolgási veszteség vissza tud töltődni. Nyáron azonban nagyon gondosan kell megválasztani a merülések időpontját, mert a zátonyon még dagálykor is alacsony a víz és a gyaloglás, illetve sokkal inkább ki-, vagy visszabotorkálás veszélyes a sünök és a néhány rezidens skorpióhal miatt. Ha az ember elveszti egyensúlyát a rendkívül egyenetlen, tagolt felszínen, könnyen beletenyerelhet valamibe, amibe nem kellene.
A másik nagy előny, ha az ember ismeri a dagály időpontját, hogy az áramlás ilyenkor erősödik. Teliholdkor olyan erejű lehet, hogy esély sincs ellene úszni. Jó tudni, hogy az áramlat nyugatról kelet felé folyik, a nyílt tenger irányába. Lehetőleg csak sodródjunk és ne használjuk uszonyainkat. Gyakran ellenőrizzük a hátunk mögött és a fejünk felett lévő térséget, mert -- különösen tavasszal -- a térség egyik legjobb mantarájás helyén vagyunk. Volt olyan hét, hogy hat mantaráját láttunk, többségét érintésnyi közelségből! Érdemes megkeresni a szinte már helyi lakosnak számító gigászi, legalább 2,5 méteres murénát és az 50-60 kilós fűrészessügért is. Lassan süllyedve ereszkedjünk 25-35 m mélyre és utazzunk továbbra is az áramlattal, a sarok előtt a Vörös tenger egyik legszebb legyezőkorall kertjébe jutunk. A szinte függőleges falat több száz négyzetméteren tucatnyi és tucatnyi, hatalmas, több méteres legyezőkorallok borítják, biztos jeléül az erős áramlatnak és egyben figyelmeztetésül, ha valaki éppen a csendes időszakban merülne. Figyeljük a mélységmérőnket, mert alattunk 1oo m-es mélység van. Itt érdemes feljebb emelkedni -- ez sokszor tőlünk függetlenül a falat iszonyú erővel ostromló áramlat miatt amúgy is bekövetkezik -- és a kb. 20-25 m-en lévő terasz élénél megkapaszkodni valamelyik holt sziklába, de lehetőleg ne egy jól fejlett kőhalba!!! Ajánlatos kicsit meglegyezni a kezünkkel a kiszemelt szegletet: ha nem mozdul, használhatjuk! Ha csak ketten vagyunk és nem mozgunk, különösen alkonyat előtt nagy esélyünk van vadászó szürkecápát látni, amely annyira kíváncsi, hogy pár perc után már csak méterekkel fog előttünk ellebegni. Lenyűgöző látvány, ahogy a cápa látszólag minden erőfeszítés nélkül könnyedén siklik az áramlattal szemben, miközben az ember keze már zsibbad a kapaszkodástól és a kamera pozícióban tartásától. A víz itt sokszor elemi erővel folyik, ilyenkor még arra is vigyázni kell, hogy ne fordítsa el az ember a fejét, mert az áramlat letépi a maszkot!

A sarok után lassan észak felé fordulva az ún. korallkerten át visszakanyarodhatunk a part délkeleti falához, ahol egy gyengébb, ellentétes irányú áramlattal lassan visszasodródhatunk akár a sarokig. Teknősre, barrakuda csapatra, sasrájára, denevérhal rajra, hatalmas napóleon halra, májusban pedig alig pár méteren több száz édesajkú halra számíthatunk, szinte folyékony sárgává változik tőlük a zátony. Természetesen az említetteken kívül a Vörös-tengerben élő összes hal- és korallfajt is megtalálhatjuk itt. Egy csendes nyári napon életünk legnagyobb pörölycápája úszott el alig pár méterre felettünk, baljóslatúan ingatva a jellegzetes "spoilert" a fején.. Több fürdőző volt felette a vízben, akik a kikötött hajókról ugráltak be maszk nélkül. Jobb is, hogy nem látták, mi ment el alattuk!
A saroktól viszont jobb, ha nem próbálunk meg visszaúszni az eredeti indulási ponthoz -- kivéve az apály időszakát, amikor nincs áramlás, viszont az összes lágykorall öklömnyi csomóvá zsugorodik -- mert miközben majd' kiköpjük a tüdőnket az erőlködéstől, csak a percek alatt elvesztett 80-90 bar levegőt fogjuk sajnálni. Ennél jóval bölcsebb, ha eltöltünk még vagy húsz percet a "kertnek" hívott térségben 10-15 m között és innen emelkedünk fel, majd kiúszunk a zátony tetején a sziklafalnál található néhány sziklatömbig, amelyek természetes lépcsőként szolgálnak, hogy felkapaszkodjunk a fennsíkra, vissza a kocsihoz.

PARADISE


A Paradise nevű merülőhely mintegy fél kilométerre van Ras-um-Sid-től északkeleti irányban. Ha létezik paradicsom víz alatti fotósok számára, akkor --nevéhez híven -- ez lehet az a hely. A korallpad hasonlóan széles, a part sziklás, de kicsiny, homokos öblökkel szabdalt. A korallpad peremétől a fal 60-70 fokos szögben szakad le egy 25-3o m mélyen lévő, pár méter szélességű homokos teraszig, majd onnan megint meredekebben a 40-45 m mélyen lévő fenékig. Az egész térség több száz méter hosszan hatalmas, fantasztikus alakú koralloszlopokkal van tele, amelyek magassága gyakran eléri a 10-12 métert is. Még sohasem sikerült pontosan összeszámolni, de a legóvatosabb becslés alapján is legalább 70-80 "szoborról" beszélhetünk. Minden koralloszlopon szinte az összes Vörös-tengerben élő kőkorall megtalálható, de túlsúlyban vannak a sárga, rózsaszín, vörös, bordó, narancs, lila minden árnyalatában pompázó, elképesztő méretű lágykorallok. Felhőként hemzsegnek az apróbb halak körülöttük, de nagyon sokszor látni ebben a térségben mantaráját és teknőst is. Néha egy-egy leopárdcápa, vagy fehéruszonyvégű szirticápa őrjáratozik a fallal párhuzamosan. Nyáron érdemes a zöld íjhalakon (Titan Trigger) tartani a szemünket, néhányuk itt őrzi a fészkét és ilyenkor elképesztően aggresszívek. Az áramlás többnyire északkeleti irányú és mérsékelt, apálykor nem túl jó a látás, akárcsak erős hullámzás esetén. Sajnos napjainkban már csak hajóról érhető el a merülőhely, mert a parton épült hotelok lezárták az összes szárazföldi megközelítési lehetőséget, egyben az építkezéssel nagyon sok pusztítást okozva a víz alatt is.


RAS-NOS-RANI



A Na'ama Bay-től északra kb. 15 km-re fekvő nemzetközi repülőtér mögötti partszakaszon, gyakorlatilag a Tiran-szoros szájánál található ez az izgalmas merülőhely. Miután nagy nehezen rátaláltunk a csapások szövevényében az odavezető "útra", évekig jártunk ide, mert gyönyörű kilátás nyílt a Tiran-szigetre, a partot hosszan elnyúló föveny borította és a víz alatti látnivalói egyszerűen páratlanok. A partvonal nem annyira éles kiszögellésű, mint Ras-um-Sid-nél, de az erőteljes kanyar így is védelmet nyújt a Tiran-szoros felől szinte állandóan hömpölygő hatalmas hullámok ellen. Aztán itt is elkezdték a gigantikus hotelok, üdülőtelepek építését és a feltúrt környék naponta változott, hol esélyt adva, hol nem a part megközelítésére. Évekig csak hajóval lehetett idejutni, de időnként sikerült autóval is e partszakaszra vezető utat találni, csak soha nem tudni, meddig lesz járható.
Ha a hajók lekötésére szolgáló, a szoroshoz közelebb eső bójával szemben úszunk, vagy kecmergünk ki a partról a korallpad széléhez, egy kb. 20 m széles homokos fenekű beugrást, "öblöt" találunk magunk alatt. Ettől jobbra indulva néhány méter széles terasz következik, amit óriási, több méteres koralltömbök szövevénye borít, rengeteg hasadékkal, átjáróval közöttük. A terasz után a lejtő meredeken, falszerűen zuhan le a kb. 50-55 mélyen lévő, szinte teljesen üres homokos fenékig. Pár száz méter után a korallejtő egyre érdektelenebb, a fenék feljebb jön és az egész erősen szabdalttá és üressé válik. Ha viszont a beérkezési ponttól egyenesen keresztül ússzuk a víz alatti "öblöt" és a letörés után 37 m-ig süllyedünk, egy kisebb barlangot találunk a falon, amelyben édesvizű forrás van és a reggeli órákban szerencsés esetben alvó fehér uszonyvégű szirticápákat láthatunk.

Ha az első két útvonal helyett inkább az "öböl" bal oldala felé tartunk -- nekünk ez a kedvenc útvonalunk, mert a terület elképesztően dús korall populációval van borítva -- nagyon lassan mozogva és gondosan figyelve 16-17 méteren felfedezhetjük az igen ritka vörös tengerirózsa telepet a benne lakó bohóchalakkal. Ami a ritkaságot illeti: mi összesen négy ilyen vöröses telepet láttunk az eddigiekben, valamint egyetlen neonlila színűt a Shark's Bay nevű helyen. Ezen a tájon szokott feltűnni egy gigászi méretű napóleon hal is, bár utóbb már nem láttuk. Nincs kizárva, hogy elpusztult májfunkciós zavarokban, akár csak a többi hatalmas példány. Egy időben divat volt főtt tojással etetni ezeket a hatalmas, néha 2 m-nél is nagyobb halakat, mert így testközelbe lehetett őket csalni. Ez az etetés néha annyira jól sikerült, hogy a búvár örülhetett, ha csak a kesztyűje lett oda. Sajnos, egy idő után a napi több tucatnyi tojás végzetes emésztési problémákat okozott legtöbbjüknek. Ez is egy intő példa, mennyire fontos, hogy ne avatkozzunk bele a természetes táplálkozási folyamatokba! Itt egyébként sokkal szélesebb a terasz, sok helyen eléri a 20-25 m-t is, mielőtt leszakadna a mélybe. Kb. 25-28 m-es mélységben néhány hatalmas, gyönyörű lágykorallokkal borított legyezőkorallt láthatunk, melyek között ezer és ezer üveghal csillámlik a kristálytiszta vízben.

Számunkra különös jelentőséggel bír ez a legyezőkorall telep, pár éve itt jártunk legközelebb a halálhoz búvár pályafutásunk során. Feleségemmel ketten merültünk, gyorsan süllyedve 25 m-es mélységbe, ott azonban elképesztően heves hullámokban súlyos rosszullét tört ránk, ami szédüléssel, erős hányingerrel, kettőslátással járt és minden lélegzetvétellel rohamosan erősödött. Tudatunk talán utolsó értelmes pillanataiban az azonnali visszatérés mellett döntöttünk. Felemelkedés közben állapotunk valamelyest stabilizálódott, így nem kellett a fellövéses felszínre emelkedés kockázatait vállalnunk. Öt méteren már tűrhetőre fordult a helyzet, de természetesen elhagytuk a vizet. Amikor a palackokat visszavittük a bázisra, kiderült, hogy nem messze egy földmunkagép dolgozott és a széljárás miatt a kipufogó füstjéből a kompresszor valamennyit beszívhatott, így mérgezett levegő került a palackokba. Nagy szerencsénk volt, megúsztuk néhány napos borzalmas fejfájással az egészet. Nem szívesen gondoltunk bele, mi történt volna, ha rögtön 35-40 méterre ereszkedünk, hiszen ott már sokkal nagyobb mennyiségű levegőt és azzal mérget is szívhattunk volna be egyetlen levegővétellel, mint feljebb. Valószínűleg sohasem tudták volna megmagyarázni a történteket, ráadásul elég erős áramlás is volt a térségben, így igen csekély esély lett volna rá, hogy akár holtan is ránk leljenek.


Egy másik, sokkal kellemesebb, bár igen költségessé vált emlék is köt bennünket ehhez a helyhez. Egy barátunkat vittük le bemutató merülésre. Életében először volt rajta palack és rögtön összefutottunk két(!) mantarájával. Tőlünk mit sem zavartatva magukat, több mint fél órán keresztül játszottak a manták egymással és velünk is. Teljességgel hihetetlen, hogy ezek a hatalmas, 3 méteres fesztávú élőlények milyen eleganciával mozogtak körülöttünk! Csináltam egy csomó fotót, de egy sem képes visszaadni azt a páratlan látványt. Emiatt határoztam el, hogy veszek egy videókamerát tokkal és világítással. Később aztán persze megpróbáltam filmszerűen feldolgozni az összejött, közel száz órás nyersanyagot, persze, további videó rekorderek, keverőpult beszerzésével. Aztán jött a digitális korszak, ami új kamera, új tok, számítógép, a hozzávaló digitalizáló kártya, a gyors merevlemez, digitális video-deck beszerzését igényelte és ki tudja, mit hoz a jövő....... Napjainkban már tudom: a HD szabványt..... És még azt mondják, hogy a kábítószer öl, butít és nyomorba dönt!

A legyezőkorallok után érdemes a part felé fordulni és a terasz keresztezése után felemelkedni alig 6-8 méterre -- mélységi rekordokat hajhászóknak nem ajánlott, "veszélyes"! -- és csak sodortatni magunkat az áramlattal a parttal párhuzamosan, északkeleti irányba. A Vörös-tenger egyik legdúsabb kőkorall kertjében gyönyörködhetünk itt több száz méter hosszan. Kár is megpróbálni szavakkal leírni a látványt és az érzést, ezt át kell élni! Amikor már nagyon fogy a levegő, az esetek többségében még a felszínen is tovább úszunk a pipát használva. Ras-nos-Rani térségében mindenre lehet számítani! Manta- és sasráják, szürke- és pörölycápák, teknősök jelentik az extrát a "szokásos" felhozatal mellett, sőt néha még delfinek is feltűnnek. Az áramlás dagálykor északkeleti irányú és közepesen erős, de néha erős leáramlással kell számolni az indulási pont környékén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése