JACKSON-ZÁTONY

A legészakibb zátony egyben a legnépszerűbb is. A három oldalról szinte függőleges falakkal határolt, enyhén háromszögletű zátony északi oldalát állandóan hatalmas hullámok ostromolják, nagyon ritka a csendes idő, amikor esély van ezt a részt merülni. A hetvenes években zátonyra futott (futtatott?) óceánjárónak már csak a vázát emészti a könyörtelen hullámtörés, a kilencvenes években elbontották ócskavasnak. A hajók a csendes, védett déli oldalon tudnak lekötni. Innen lehet vagy balra, vagy jobbra indulni. A látás többnyire kiváló, csak apálykor és erős szél esetén romlik.

A baloldalon az 5o-6o méterre leszakadó, csodálatos lágykorallokkal borított fal fokozatosan átmegy egy sekély terasszal kombinált lapályosabb fenékbe, amelynek a folytatása a Woodhouse-zátonyhoz kapcsolódik. Feltűnően sok teknőst lehet ebben a térségben látni, de mantarája és pörölycápa is előfordulhat. Dagálykor, főleg új- és teliholdkor, az áramlás ereje elképesztő, szabályosan repül az ember északi irányba. Régebben egy kötél volt rögzítve a 25 m mélyen található, jellegzetes legyező korallok után, de többször leszakadt a kapaszkodó búvárokkal egyetemben. A legtöbb búvárvezető itt visszafordul, mert pár méterrel később már nincs esély ezt megtenni. Persze, nem kell pánikba esni, ha valakit elsodor az áramlat, csak arra kell nagyon vigyázni, hogy jobbra tartva próbáljunk olyan közel maradni a zátonyhoz, amennyire csak lehet. Vagy száz méternyi repülés után ki lehet szállni az áramlatból és tíz méteren egy ellenkező irányúval vissza lehet csurogni szinte a sarokig. Innen persze megáll a tudomány, csak abban lehet reménykedni, hogy valamelyik hajón van Zodiac, ami felveszi az óvatlan búvárokat.

Ha valaki elvéti ezt a kiszállást és túlságosan belefeledkezik az áramlat élvezetébe, északi irányban a nyílt víz felé sodródva egyenesen az ún. „mosógép” térségbe jut. A név tökéletes, a Jackson- és a Woodhouse-reef vízalatti nyúlványa közé jutva a víz őrült erővel bukik le a nyeregben a 1oo méteres mélység felé, a mosógép dobjában uralkodó viszonyokat teremtve. A dolog nem túl élvezetes, mert könnyen az utolsó merülés lehet belőle. Még ha sikerül is valahogy kiszabadulni ebből az elképesztő függőleges körforgásból, aminek a teteje 25m mélyen van(!!!), ott az újabb probléma: a hatalmas, 3-4 m-es hullámok között nagyon nehéz bárkit is észrevenni. Két éve az elsodródott búvárokat napokkal később a szaudi partoknál találták meg – már csak egyikük volt életben.

Egyszer, egy apály utáni szünetben, amikor a víz szinte állt, sikerült megnézni ezt a helyet. Még így is félelmetes volt, hiszen a Woodhouse-zátony északi sarkát elhagyva a fenék nyeregszerűen 4o méterre süllyed, a nyereg két oldalán szédítő mélység kéklik. Kb. 35 méternyi északi irányú úszás után egy számunkra addig ismeretlen, a felszín felé törekvő új korallzátonyt találtunk, aminek a teteje még mindig 25m mélyen volt. Pár percnyi szemlélődés után feleségemmel egymásra néztünk és repülő startot véve indultunk vissza a főzátonyhoz. Nem az a hely volt, ahol az ember egy megtermett tigriscápát szeretett volna látni, a lassan meginduló áramlatról nem is beszélve.

Ha apálykor úszunk el a sarokig – ilyenkor az áramlat megfordul -, majd felemelkedünk 5-7 méterre, lassan visszasodródhatunk a hajóhoz a homokos terasz felett, amely hihetetlen sűrűséggel van beborítva saláta korallokkal, felettük milliónyi piros Anthias hal cikázik sokszor szinte átlátszatlanná téve a vizet, a kis tisztásokon kékpöttyös tüskésráják és kőhalak lapulnak. Az utóbbiak miatt legyünk nagyon óvatosak, sehol se térdeljünk le, vagy tegyük le a kezünket a homokra! A szerencsétlen áldozatok döntő többsége – akiket megszúrt a kőhal - szörnyű kínok között pusztult el. Ha mégis bekövetkezne a baj, a fehérje alapú méreg hatását csak a hő tudja mérsékelni, így a lehető leghamarabb 60-65 fokos vízzel, vagy olajjal kell a megszúrt testrészt kezelni, a szúrás helyét pedig akár cigarettával ki kell égetni! Ha ezt nem tesszük meg, az idegrendszert megtámadó méreg 24-48 órán belül légzésbénulás, vagy szívbénulás miatti halált okoz, ami az elviselhetetlen fájdalom miatt akkor már maga a megváltás lesz.

Ha a hajóról beugorva jobbra tartunk, egy darabig szintén fal mellett úszunk, amelyet hatalmas lágykorallok és rendkívül dús legyezőkorallok borítanak. Vagy száz méter után egy homokos, talán 1o-15m széles terasz alakul ki, majd letörik a mélybe. A terasz teli van gyönyörű korall szigetekkel, rengeteg rája és teknős választja pihenésre ezt a térséget. Az áramlat kezelhető, de az ún. „cici” korallon túl nem érdemes úszni, csak ha csendes a tenger. A „cici” korall egy jellegzetes alakú, kb. 5x5 méteres dupla koralltömb, eltéveszthetetlen támpont. Ha itt a felszínre emelkedünk, nagyon közelről láthatjuk a zátonyon felépített kisméretű világítótornyot, amely az átjáró baloldalát jelöli ki a hajóknak.

Az északi oldal csak abszolut szélcsendben merülhető, a sekély részben kizárólag kőkorallokat találunk, azok is rendesen megtépve a rendszeres hullámverés miatt. A fal sziklás, teli kisebb-nagyobb üregekkel, amelyekben szinte mindig láthatunk hatalmas sügéreket. Nem érdemes 25 méternél lejjebb menni, mivel a legszebb, kapitális méretű lágykorallokat 10-15 méter között találjuk.