Abu el Kifan. Mindig is annyira sokat ígérő volt ez a Safaga előtti zátony. Impozáns, hatalmas, színes lágy korallokkal dúsan borított különálló koralloszlopa a főzátonytól délre a nagy platón uralja a látványt. Emlékszem, mindig hatalmas halrajok keringtek körülötte, gigászi fekete és ezüst Jack "pásztorok" terelgették őket, néhány helyi fehér uszonyvégű kíséretében. Most, dacára a közepes északi áramlásnak, csak a nagy ürességet látjuk. A plató peremére is kimegyünk, de sem kint a kékben, sem lent a mélyben nem látszik semmi. Csalódottan fordulunk vissza a főzátony felé, a helyzetet egy teknős és egy Blue Spotted rája menti meg. Leállok videózni, persze, mire végzek, a csoport már megint messze jár...... Érdekes felfogás ez, már sokakkal többször beszélgettünk erről. Általában a vezetők sem, de a vendégek sem tudják, hogy ha mindig úszunk, ráadásul sokszor erőteljes mozgással, szinte minden nagyvadat elhajtunk magunk körül! Nagyon sokat - több százat - merültem partról Sharm-ban mások által érdektelennek tartott helyeken és nagyon sokszor láttunk úgy cápát(!!!), sas ráját, teknőst, mantát, amelyek FELÉNK és NAGYON KÖZEL JÖTTEK, mert rászántunk 25-30 percet, hogy egy helyben maradjunk, bebújva egy korall tömb takarásába, a légzésünket teljesen lelassítva, nem mozogva. Egy idő után a környezet annyira befogadja a búvárt, hogy többször előfordult, a tisztogató halakat úgy kellett elhessegetni. Egyszer egy hosszú "csőrű" Wrasse még a feleségem fülébe is becuppantott, nem kevés rémületet okozva:-)))) Gondoljuk el, ha erdőben vagyunk és állandóan csörtetünk a magasles körül, garantáltan nem fogunk szarvast látni!!! Ezt kellene a víz alatt is észben tartani. Főleg akkor fáj a szívem, amikor egy-egy áramlásos saroknál még két percet sem képes a csoport maradni, pedig az igazi "színielőadások" mindig ott történnek, csak türelem kellene hozzá! Sajnos, a mai vezetett merülések szinte mind ilyen stílusúak: "A" pontban beugrunk, tempósan végigúszunk egy olimpiai távot, "B" pontban feljövünk, majd utána a kamerásokat kegyetlenül letoljuk a fedélzeten, hogy megint "elmaradtak"! Kezd néha a merülések igazi értelme, a ráérős szemlélődés, a szinte uszonymozdítás nélküli lebegés, a fotózás, videózás öröme egyre távolabb kerülni. Szerintem valami alapvetően nagyon rossz van a mostani búvárképzésekben. Nem azt tanítják, hogy ha valami kíváncsi rád a víz alatt, az úgyis odajön megnézni, hanem mindenki megpróbálja fergeteges uszonymozgatással utolérni az érdekesebb élőlényeket. Pedig nincs röhejesebb, mint amikor valaki megpróbál mondjuk egy cápát, vagy mantát turbózva ráúszva elérni. Így csak elijeszteni lehet. Ha már odajött, meg lehet próbálni óvatosan követni, de sohasem előtte, mert akkor csak elijed. Persze, tudom, hogy ehhez más szemlélet kellene, amit a rendkívül eltérő tapasztalatú vendégek között csak türelmes magyarázattal és eligazítással lehetne elfogadtatni. Ez kiválóan csak akkor működik, ha 2-6 búvár van a víz alatt és azok is össze vannak szokva. Pár éve Maldív-on az egyik leghíresebb manta tisztító állomáson többen nem jöttek fel a zátony fölé és maradtak nyugton a tízméteres mélységben, hanem kint úszkáltak a kékben, pedig az eligazításon a lelkünkre kötötték az ellenkezőjét. Persze, így egyetlen manta sem állt be tisztításra, kint maradtak a kékben. Akik szintén a kékben maradtak, büszkén újságolták, hogy nyolcat is láttak, tíz-tizenöt méterről..... Ja, csak éppen őmiattuk nem jöttek be, hogy akár tíz-húsz percig is érintésnyi távolságról gyönyörködhessünk bennük. Pedig profi búvárok voltak. Ahogy egy helyben videózom és nem mozgok, a jutalom most sem marad el - egy gigászi muréna közelít meg. Hatalmas példány, legalább kétméteres, férficomb vastagságú törzse hatalmas erőt sejtet. Éjszakai ragadozóként a muréna nappal ritkán mozog az üregétől távol, ilyenkor sokkal idegesebb a nyílt terepen. És azok a fogak!!! Pár búvár már megtapasztalta, hogy milyen fájdalmas egy muréna harapása, ha provokálják, egy kézfej operáció költségeiről nem is beszélve! Tanulságos a következő videó 03:15-től: http://www.liveleak.com/view?i=f80_1214070161 Ezért csak finoman és lassan fordítom a kamerát feléje. Érintésnyire úszik el, majd a fal mellett a csoport után iramodik, alig tudom a tempót tartani vele. Rövidesen utol is érjük a csapat utolsó búvárait és csak azért imádkozom, hogy valaki forduljon már hátra! Nagy felvétel lenne, ahogy a fejektől már alig méterre lévő, tátott szájú ragadozót szemtől szembe megpillantanák! Az lenne ám csak az őszinte arckifejezés! Sajnos, mindenki csak előre néz, térben kevesen tudnak radarozni, hozzá vagyunk szokva a kétdimenziós mozgáshoz. Az utcán is ritkán kell 360 fokos gömbszerű térben tekingetni. Így csak akkor veszik észre párosunkat, amikor elzúgunk mellettük. Mindenki nyomja a kamerák gombjait, de már lekéstek a "szembe" fotóról. Én meg csak remélem, hogy Ahmed megint elszundított és nem tűnt fel neki a hiányom:-))))

2010-Cassiopeia-01

Nos, ez a pillanat is eljött!!! Az utolsó malter, szilikon és festék folt is lejött a kezemről, már a végső simítások, ecsetvonások is a helyükön vannak, vége a ház felújításának - kívül-belül?! Egyesek szerint ez soha nem fog bekövetkezni, mindig lesz valami tennivaló......... Tudom, nem szép elindítani egy blog-ot, aztán hetekig semmit nem írni, de talán elnézitek ezt - több mint két hónapot ment a munka, meg pár hétig mi sem voltunk itthon. Hogy hol voltunk? Hát természetesen a Vörösön, két nagyon szép szafarin.

Az első hetet a Cassiopeia-n töltöttük, nagyon változatos útvonalat agyaltak ki a barátaink: Hurghada - Panorama - Salem Express - Elphinstone - Sha'ab-Abu-Nuhas - Hurghada. A társaság nagy részét még tavaly augusztusról ismertük, Robi és csapata. Jó fejek, csak alig isznak:-))))) Többnyire tapasztalt búvárok, ugyan néhányan első szafarijukon voltak, de nem látszottak ijedősöknek, ami nagyon biztató volt. Egyik vezetőnk Sanad volt, akivel tavaly volt néhány súrlódásom a kezdetekben, de napjainkra már nagyon jól megértjük egymást - bár még mindig nehezen emészti meg, hogy mindig elhagynak a többiek:-))). A másik tag - Ahmed - szintén jó srác, néha még merülés közben is felébredt, de többnyire azért aludt. A hajó továbbra is a már megismert magas színvonalú, a legénység barátságos, segítőkész, a kaja változatos, csak halat alig adnak, sushi-ról meg nem is hallottak:-((( Talán csak a ventilátorok hiánya az ebédlőben és a szalonban rontott a kedvező benyomáson - néha majd' megpusztultunk a párás hőségtől odabent, mert a légkondi nem bírta.

Az idő kegyetlen meleg volt, 42-43 fok, szél alig, tenger sima, látás kiváló. Teljes meglepetésemre a check-dive nem egy lepusztult zátonynál történt - Gota'a Abo Ramada volt a hely neve - amit elégedetten nyugtáztam. Többször előfordult, hogy totál halott zátonynál tartják, nem felfogva, hogy nekünk minden merülés sok pénzbe kerül! Teljes joggal elvárhatjuk, hogy már az első merülés is szép helyen legyen, hiszen annyi gyönyörű, biztonságos zátony van a Vörösön, amely nem túl mély vízzel határos - szép korall kert, homokos fenék, teljesen jó elsőre is. A két merülés alatt 12 Bluespotted Stingray-t láttam! A következő merüléseink Safaga előtt, a Hindman-zátonyoknál volt, a Salem Express volt a cél.

1991 karácsonyán már hazafelé készülődtünk szabira, amikor az egyiptomi tv-ben megdöbbentő képsorokat láttunk: viharos tenger, rengeteg Zodiac és búvár, a bemondó pedig tragikus szerencsétlenségről, több száz áldozatról beszélt. A hajnali órákban a szaudi zarándok útról Safaga-ba tartó óriáskomp alig pár kilométerre a kikötőtől megütötte az egyik falatnyi kis zátonyt, az orrajtó felnyílt - ún. roll-in - roll-out hajó volt, autók hátul be, majd a másik kikötőben elől ki - a hajó teljes szélességében tódult be a víz és alig 15 perc alatt a hatalmas, 120 méteres óceánjárót elnyelte a tenger. A pánik hatalmas volt, a többségnek esélye sem volt kimenekülni a többszintes utastér kabinjaiból a folyosókra elemi erővel bezúduló víz ellenében. Csak azok menekültek meg, akik a fenti étteremben tartózkodtak. A mentőcsónakok egy részét vízre sem tudták tenni, maga a legénység is a saját életét mentette.
Utóbb kiderült, hogy az egyik profi búvár barátom a Sinai Divers-től is ott dolgozott egy napig - szedték ki a halottakat - de tovább nem bírta, gyakorlatilag összeomlott.

Jelenleg a roncs 25 méter mélyen, a jobboldalára dőlve fekszik, jól látszik a hatalmas ütődéstől elgörbült orr, a felnyílt orrajtóval. Először 1994-ben merültem rajta, akkor még alig volt néhány korall kezdemény a korlátokon. Emlékszem, milyen lehangoló és szívszorító volt látni belül, az autók szintjén a rengeteg motyót, a talicskán tartott szőnyegeket, táskarádiót, gyerekbicikliket, sok-sok táskát és személyes tárgyat. A legjobban az egyik bőrönd felirata sokkolt: "Happy journey!", azaz "boldog utazást!" Majd a '90-es évek végén és 2000 elején még párszor jártam arra, de aztán hosszú évekig nem láttam. Emlékeztem egy zöld Frogfish-re, amelyik rendszerint elöl, a baloldali létrán tanyázott. Kíváncsi voltam, hogy most milyen élet fejlődött a roncson, meg van-e még ronda barátom?

A tenger sima volt, már a felszínről kiválóan látszott a mélyben a hajótest. Látás fantasztikus, áramlás semmi, minden ideális volt. Főleg a korlátokon most már sokkal több kemény korallt lehetett látni, de érdekes módon, lágy korall szinte semmi. Régebben le volt hegesztve az oldalbejárat, de most ismét nyitva volt, sőt, a tat hatalmas lehajtható kapuját is leszakították, így nagyon könnyű a roncsba behatolni. Belül azért még mindig érdemes óvatosnak lenni: a jobboldali folyosó, ami most legalul van a hajó eldőlt helyzetet miatt, továbbra is tilos terület! Semmi fény, mélyen van, aki nem tapasztalt és nem ismeri a hajó felépítését, könnyen megzavarodhat. Jó érzés volt ismét kijutni a fényre és súlytalanul végiglebegni a hatalmas fémtest felett. Az egyik fedélzeti oszlopon régi ismerősömet pillantottuk meg: a Frogfish-t! Mára már sokkal nagyobb és kövérebb lett, de azért jó szem kell hozzá, hogy kiszúrja az ember. Nagy sikere volt mindenkinél. Kettőt merültünk itt, aztán irány az Abu-el-Kifan és utána az Elphinstone. De erről majd legközelebb.