Dél-Szudán - ismeretlen vizeken az eritreai határig

DÉL-SZUDÁN – ismeretlen vizeken az eritreai határig.

A nappaliból behallatszik a bemondó hangja: éppen arra szólít fel mindenkit, hogy a tomboló hóvihar miatt senki ne induljon útnak! Aztán végtelen felsorolásba kezd a járhatatlan utakról, elzárt városokról, falvakról. Lehet igazság benne, mert a keserves munkámmal ellapátolt havat az orkán már vissza is hordta mind a 180 négyzetméterre az udvaron.

Mit lehet tenni ilyen időben? Ülni a meleg szobában és előszedni a szudáni túrák fotóit és végre rendezni őket. Az északi rész anyagával már végeztem, de a déli térség, főleg a Suakin-szigetek térsége még ömlesztve van a számítógépemen. Ahogy egymás után megnyitom a képeket, egyből elfeledkezem a fagyos külvilágról és feltolulnak az emlékek.

Rettenetes meleg fogadott bennünket Port-Sudan-ban. Hálát adva minden égi hatalomnak, hogy gépünk épségben landolt, máris a kisbuszok fülledt utasterében ülünk és irány a kikötő. A társaság többsége első szudános, én már kilencedik alkalommal vagyok itt, ebből negyedszer indulok a déli térségbe, de hasonlóan feldobott vagyok, mint mindenki más. A kikötőig nem túl hosszú az út, máris a Zodiac-okban ülünk és két perc múlva a már a fedélzeten vagyunk. A személyzet villámgyorsan kezeli a csomagokat, mi is átadjuk a megrendelt cigarettát és az ajándék „vitamin” italokat a kapitánynak. Pár falat, kicsomagolás, a búvárcucc felszerelése, elrendezése és már megyünk is aludni. Tőlünk alig kétszáz méterre egy hatalmas konténerszállító óceánjárót rakodnak iszonyú zajjal, de ez mit sem zavar bennünket.

A reggeli ébresztő a horgonylánc csattogása. A hajó teste acél, a lánc olyan zajjal jön fel, hogy senkit nem kell noszogatni: kész a reggeli! A kelő nap fényében futunk ki, irány 140 fok, azaz a Sha’ab-Jumna

A Sha’b-Jumna zátony

 

A tenger nyugodt, ahogy a nap emelkedik, egyre nő a forróság, mindenki árnyékba húzódik. Aztán kiáltás a hídról: delfinek!  Hatalmas delfinraj csatlakozik hozzánk, mindenki rohan előre. A kecses állatok élvezik a hajóorr toló hullámát, majd jó tízpercnyi játszadozás után eltűnnek. Ennyi elég is volt a napon egyelőre. Mintegy hatórányi hajózás után tűnik fel a Sha’b-Jumna. A semmi közepén két kis betonoszlop és egy alacsony automata világítótorony jelzi, hogy itt nem ezer méter mély a víz! Ha nem ennyire sima a tenger, a hullámtörés már jóval távolabbról figyelmezteti a hajósokat, hogy veszélyes zátony van a víz alatt, de most jól jönnek a kis betontömbök, még a GPS dacára is. Lekötünk a déli oldalon és több csoportban beszállunk a gumicsónakokba. A zátony teljesen egyedül van a mélytengeri térségben, a legközelebbi part és zátony is 40 kilométerre van. Ha szerencsénk lesz, a Vörös-tenger egyik legnagyobb pörölycápa csapatával találkozhatunk itt, mint a zátony fő nevezetességével.

Teljesen függőleges fal mellett süllyedünk, a látás fantasztikus, az áramlás gyenge. Pár perc múlva több száz egyedből álló barrakuda csapat folyik körül bennünket. Minden félelem nélkül percekig velünk vannak, lenyűgöző látvány a hatalmas, félméteres ezüstös torpedókból álló felhő. 

Aztán Danival külön válunk a többiektől, teli önbizalommal 20 méteren kiúszunk a kékbe, „pörölyvadászatra”. A zátony még éppen felsejlik, ennél kijjebb már nem akarunk úszni, mert ha feltámad az áramlás, nem vesszük észre – hiszen nem lenne mihez viszonyítani- és elsodródhatunk. Türelmesen várunk, tudjuk, hogy a többiek tőlünk balra és jobbra is ugyan ezt teszik. Lassan múlik az idő, nem sok izgalom adódik. Hirtelen egy nagy hal sziluettje tűnik fel a kékben. Megdobban a szívünk, de „csak” egy marlin. Fotós-videós szemmel értékelhetetlen, mert nem jön közelebb. Nekünk legalább 3-4 méter az a távolság, ahol már jó felvételt lehet készíteni, ez meg 20 méterre szambázik. Sajnos, letelik az időnk, a minimumra fogy a levegő, de a pörölyök sehol. Kicsit csalódottan emelkedünk a felszínre, de tudomásul kell vennünk, hogy itt minket néznek meg, ha akarnak, nem pedig fordítva. Itt nem mi vagyunk az állatkerti látogatók….

A Zodiac-ban a többiek iszonyúan fel vannak pörögve. Kiderül, hogy mind a két társaság hatalmas pörölycápa csapatot látott, némelyiket méterekről, csak minket kerültek ki egy nagy félkörívben. Először még azt hisszük, hogy csak a szokásos szívatás, de a sebtében megmutatott felvételek minden kétséget eloszlatnak. Talán 50 méteren múlt! Rossz időben, rossz helyen. Sebaj, lesz még jó pár alkalom, bár nem őszinte a mosolyunk!

Sajnos, második merülésre nincs idő, indulni kell, ha még világosban el akarjuk érni a térség egyetlen biztonságos horgonyzó helyét, ahol az éjszakát töltjük. 

A Sha’b-Ambar zátony

A Sha’ab-Ambar északi lagúnáját még éppen időben, alkonyat előtt érjük el. Ha erős északi szél fúj, a kormányosnak nagyon oda kell tennie magát, hogy a kelet-nyugat tájolású, nagyon keskeny csatorna közepén tartsa a hajót! A bajárat annyira keskeny, hogy ha kihajolva lenézünk a vízre, a hajó mindkét oldalán csak a zátonyt látjuk, hibázni még egy métert sem lehet!!!  Ráadásul a keresztszél miatt a hajó sebességét sem nagyon csökkentheti, mert akkor a szél lenyomja a hajót és kész a baj. Bent viszont ezerrel kell lassítani, mert a lagúna tele van nagy koráll fejekkel. Sikerült, bent vagyunk, horgonyt le! 

Még a külső oldalon egyik igazi elhívatott horgász barátunk megfogta a vacsorát, amit a szakács máris kezelésbe vett. A konyhából isteni illatok kúsznak elő, csodáljuk a többiek fantasztikus felvételeit a pörölyökről és bánatosan kortyolgatjuk megérdemelt sörünket. Az ízletes vacsora után senkit nem kell ringatni, korán fekszünk, holnap már a rendes napirend lesz: három merülés naponta, két héten keresztül!

A Sha’b-Ambar déli platója

Kora reggel elhagyjuk a lagúnát, irány a zátonyrendszer déli sarka. A Sha’b-Ambar kb.12 km hosszú, keskeny zátony, a közepén több keskeny átjáróval, amelyek nagy hajóval nem járhatóak. A sarok közelében, a nyugati oldalon kötünk le, majd a gumicsónakokkal megyünk a merülési ponthoz.

A zátony sarka nagyon érdekes képződmény. Kb. 150 méteres sugarú félköríves platóban végződik, amelyet déli irányban nyitott, alacsony koráll dombok határolnak, mielőtt a feneketlen mélységbe fordulna le. A plató közepe sík, homokos, üres térség 25 méter mélyen. Északon gigászi koráll falakban végződik, amelyek egy fél amfiteátrumot alkotnak.

Nem unatkoztunk. Az első percben barrakuda csapattal kísért pörölycápák jelennek meg délről, fordulnak párat aztán eltűnnek. A homokon fehér uszonyvégű cápák szunyókálnak, a peremnél egy gigászi tüskés rája versenyezik egy nagy teknőssel, a falak tövében szürke cápák járőröznek. A keleti oldali letörésnél is látunk pörölyöket. Ahogy feljebb emelkedünk, a sekélyben is óriási élet van. A zátony teteje itt 5 méteren van, ameddig a szem ellát, sárga hömpölygést látunk: édes ajkú halak ezrei lebegnek zavartalanul. Aztán egy bölénycsapat, azaz másfél-két méteres púpos papagájhalak tucatjai merednek ránk azzal a hihetetlen ostoba szemeikkel. Teljesen megzavarodnak, ahogy körbefogjuk őket, csak a bélműködésük gyorsul fel….A hatvan perc úgy repül el, hogy ötnek sem érezzük.

A Sha’b-Ambar nagyon jó fekvésű, innen csillagtúra szerűen látogatjuk meg a Keary, a Logan, zátonyokat, a Turtle-Island-et. Mindegyik zátonynál látunk pörölyöket, jellemzően az északi sarkoknál.

Két napot töltünk a térségben, az összes merülésünk ilyen sűrű volt. De még több tucatnyi zátony vár ránk, így el kell hagynunk ezt a helyet, tovább indulunk délnek.

A Protector-zátony

A Protector-zátony útba esik, rászánunk egy napot. Nem bánjuk meg,

A zátony fantasztikus. Jóval nagyobb, mint a kis pötty Logan és Keary, nagyon érdekes alakzat. Több helyen is kelet-nyugat irányú szurdokok szelik át, melyeknek a homokos alja 25 méteren van. A zátony déli csücske hosszú, nagyon keskeny, fal-szerű, korállal dúsan benőtt alakzat 30 méteren. Kiakasztjuk magunkat, mert tisztességes áramlat van és páholyból szemléljük, ahogy 4 pöröly a fejünk felett balettozik. Sajnos, már megint a levegő fogyása vet véget az élvezkedésnek – meg a max. fenékidő. Szerencsére, az áramlat a jó irányba visz bennünket, így nem kerül nagy munkába egy hatalmas manta hasa alá kerülni. A koráll élet rendkívül egészséges, rengeteg a lágy és legyező koráll. Több teknősbe, barrakudába

futunk bele még.

A tökéletes merülést csak egy dolog árnyékolja be: az egyik társunk ráakasztotta a fényképezőgépét a BCD-re és ahogy azt kiemelték a csónakba, valahogy leszakadt a rögzítése. Persze, csak percek múlva derült ki, így a következő merülésre maradt a kutatómunka. Sajnos, az eredménytelen volt, pedig aránylag pontosan tudtuk, hogy a zátony mely pontján voltunk, de a 25 méteres mélység és az áramlás megtette a magáét.

Így Lost Olympus lett a másodneve a zátonynak.

A harmadik merülés is fantasztikusra sikerült, többek szerint akár egy hetet is el lehetne itt tölteni, annyi a látnivaló. De messze még a túra legdélebbi pontja, ezért már vacsora után elindulunk.

Barra-Musa-Saqir-sziget-délkeleti sarok

Elképesztő, hogy mennyire változatosak a déli zátonyok formációi.  A kerek,

torta alakútól a platóson keresztül a meredek falakkal határoltig szinte minden megtalálható a szudáni térségben, de ez a hely még ebből a rendkívül változatos alakzatokból is kilóg. A belső, homokos fenekű, 100-150 méter átmérőjű „fennsíkot” körben hatalmas tornyok határolják, köztük néha alig egy-két méteres hasadékokkal. A belső oldalról nézve kb. 25 méter magasak, a külső oldaluk a végtelen kékbe szakad le. Mintha a Gyűrűk Ura díszletei között lebegnénk. Igazi amfiteátrum. 

Megjönnek a gladiátorok is, átláthatatlan felhőként: ezer és ezer barrakuda. Hanyatt fekszem a homokon és a felhő egyenesen megcéloz, csak jönnek és jönnek lefelé végeláthatatlanul. Még a kameráról is elfeledkezem, annyira szürrealisztikus a látvány. Ezüst tornádóként körbefolynak, betakarnak, elképesztő érzés. Hosszú percekig tart a parádé, majd elkígyóznak az egyik hasadék felé. A többieknek is majd’ kiesik a csutora a szájából. Egyértelmű, ezek itt még nem láttak búvárt!

Masamirit-sziget-Karam-Masamirit-zátony

A következő megállónk ez a kicsi sziget, automata világítótoronnyal a közepén. Két napot fogunk itt eltölteni, bár a szigetnek nincs lagúnája, így az éjszakázás nem 100% biztonságú, ha változna a szél, vagy az áramlat. Viszont csak tíz perc Zodiac út a Karam-Masamirit, amelynek a délnyugati sarka egészen kivételes volt az előző években. Bár a hajóval kell odamenni, de a Loka-sziget is nagyon közel van és azt még a kapitány sem merülte soha.

De maradjunk a Karam-Masamirit-nél! Két csoportban megyünk és a zátony déli sarkánál fordulunk bele a vízbe. Wauhhhhhh, micsoda látvány! A zátony sarka olyan alakú, mint egy hatalmas óceánjáró orra, a keleti oldalon végeláthatatlan kiterjedésű platóval, 25-30 méteren, néhol magányos koráll tornyokkal pettyezve. A másik oldal alig pár métert úszva függőleges falakban folytatódik, nem látni az aljukat. Egyenesen kiúszunk a kékbe, a látás gin tiszta, ahol máris 6-8 pöröly tűnik fel, majd egyre többen jönnek. Mivel alig 10-15 méteren vannak, mi meg alattuk, gyönyörűen kirajzolódnak a világos felszínnel a háttérben. Majd selyem cápák úsznak felénk, összesen öt jön zsinórban, egymás után.

A bőség zavara, most akkor mire is rajtoljunk rá? Jó lenne együtt venni őket. Mintha csak felfognák a gondolatainkat, összekeverednek. Szerencsére, az áramlat gyenge, így sokáig kint tudunk maradni a kékben. Ahogy fogy a fenékidő és a levegő, lassan a terasz irányába mozgunk. Most látjuk csak az arányait: kb. 40-50 méter széles és 200 méter hosszú, észak felé keskenyedik. A végét hatalmas koráll tömbök, gombafejek határolják, majd függőleges falban folytatódik. Az egyik koráll tömb mellett gigászi teknős szundizik. Már majdnem elérjük a terasz végét, amikor jobbra a kékben 5-6 pilot whale tűnik fel. Lassan, nemtörődöm módon úsznak, de már esélyünk sincs hozzájuk kikanyarodni. Óriási, soha jobb biztonsági megállót!

Két napot töltünk itt, megmerüljük az északi platót is, de a merülések jobbak voltak a déli saroknál, minden alkalommal pörölyök voltak velünk.

Loka-sziget-északi sarok

Tudtunkkal még ezt sem merülte senki, hiszen kapitányunknak is új a hely. Pedig 9 éve hajózik Szudánban és rajta kívül még nem járt hajó ebben a térségben.

Az északi saroknál ugrunk, telve várakozással. Teljesen szokványos a szigetet körülvevő zátony sarka: falak, feneketlen mélység. Aztán egy csapásra izgalmassá válik minden. Alig kellett 30 méterre kiúsznunk a kékbe, amikor megszámlálhatatlan pörölycápákból álló csapat jelenik meg. Többször körbeúsznak bennünket, pár extra kíváncsi tinédzser alig pár méterre zúg el, de aztán a felnőttek visszaterelik őket a csapat közepébe. Huh, ez kemény kezdés! Pár perc és ismét üres víz. Várunk még, aztán ketten visszaszivárgunk a falhoz, a többiek optimisták, maradnak. A jutalmunk egy gyönyörű, erkélyszerű plató. Nem túl nagy, de szinte alig láthatóak a korállok, annyi a hal. Elképesztő sűrűségben hömpölyögnek. Talán a nyári, teliholdas Ras-Mohamed közelíti meg azt a látványt. A koráll élet is kivételes. A talán 50x25 méteres balkont hatalmas koráll tömb zárja le, amit barrakudák folynak körbe. A csónakban kiderül, hogy nem jöttek vissza a pörölyök. Még egyet merülünk itt, mert a többiek is látni akarják a helyet. Volt selyemcápa, teknősök, tüskésráják, fehéruszonyvégű cápák. Mindenkinek nagyon tetszett.

Dahrat-Qab

Indulunk tovább délre, irány a Dahrat-Qab-sziget.

Ahogy közeledünk a banán alakú homokszigethez, kapitányunk és az olasz búvárvezetőnk kezdenek egyre sejtelmesebben viselkedni. Amikor a közelükbe érünk, elharapott szavak, abbahagyott mondatok, témaváltás, titokzatos mosolyok. Gyanút fogok, érzem, hogy valamit titkolnak, de hiába faggatom őket, nem mondanak semmit.

A sziget pár száz méter hosszú, kelet-nyugat irányú. Keresztben keskeny és csak északi szél esetén nyújt védelmet, délről teljesen védtelen a hajó. Nem túlságosan biztató az éjszakázás itt, de közel és távol nincs más. Kapitányunk már el is készítette az éjszakai őrség beosztását. Valami kivételes dologról tudhatnak, hogy ezt bevállalják.

Másnap reggel a szokásos két csoport, a kapitány sejtelmesen csak annyit jegyez meg az eligazításon: cápák miatt jött erre az útra mindenki, csak semmi pánik, bármi történik! Na, ez aztán végképpen betett mindenkinek!

Nem a szigetnél merülünk, hanem az attól tíz perc Zodiac útra lévő, Habily-Lori - Lorenzo kapitány beceneve, mivel ő fedezte fel az öt méter mélységben lévő, több száz méter hosszú zátonyt - déli sarkánál. Becsobbanunk, a látás kiváló, gyönyörű a sarok, talán 50x25 méteres platóval 26 méter mélyen, a közepén kis dombon hatalmas, jellegzetes koráll tömbbel. A koráll élet gyönyörű, mindent színes lágy korállok borítanak, hatalmas legyező korállok hajladoznak, gigászi halrajok közöttük. O.K., gyönyörű, de már láttunk hasonlót, minek volt ez a nagy titkolódzás, mondom magamban? Lassan sodródom a letörés felé.

Aztán elnézek a plató vége felé és elakad a lélegzetem, kihagy a szívem! Előttem, a perem alól egy nukleáris tengeralattjáró emelkedik némán, fenyegetően, tőlünk alig tíz méterre. Egy TIGRISCÁPA!!! A hasa alatt egy szürkecápa kíséri, így van viszonyítási alapunk, a tigris legalább ötméteres és terhes! Olyan keresztmetszete van a hasa körül, mint egy kisbusz. Te jó ég, 18 évnyi, 1310 merülés után az első tigriscápám. És mekkora!!! Nem hiszek a szememnek. A majd’ kétméteres szürke olyan mellette, mintha csak egy kis póttartály lenne. Aztán még egy jelenik meg, talán még nagyobb is, mint az első és ez is terhes. A harmadik valamivel kisebb, de három tigriscápa egy kézilabda pályányi helyen, körülöttünk a feneketlen mélység, ez nem piskóta! A szájuk szélessége legalább fél méter, semmi, de semmi esélyünk sem lenne. Szerencsére, nem agresszívek, csak kíváncsian vizslatnak bennünket azokkal az érzelem nélküli fekete szemeikkel. 

Lustán úszkálnak a plató körül, 3-4 méternél nem jönnek közelebb, így talán nem lesz senkinek sem vonalkódos a nadrágja. Azért van némi izgalom bennem, amikor eljön az idő és az egyre erősödő áramlatban vissza kell úszni a fő zátony falához, ahol legalább a hátunk védve lesz. Többeken látszik, hogy ezt a 40 métert legszívesebben átugranák egy másodperc alatt. 

A Zodiac-ban Lorenzo és Marcello elégedetten vigyorog, mi is egymás szavába vágva próbáljuk a feszültséget kiadni magunkból. Páran azért elég sápadtak, van, akinek ez a méretarány kicsit sokkoló volt. Lassan kiderül, hogy Lorenzo-ék miért nem beszéltek erről előre. A mi utunk előtt egy héttel jártak itt és nem voltak benne biztosak, hogy még itt lesznek a tigrisek. Hát még itt vannak!

Ők is elég keményen ismerkedtek meg velük. Akkor egyenesen ide jöttek a hajóval, mert nagyon csendes volt a tenger. Marcello – az olasz búvárvezető – ment le lekötni a hajót a nagy koráll tömbhöz. Annyira elvonta a figyelmét a nem túl könnyű művelet, hogy csak arra figyelt fel, egy hatalmas árnyék tűnt fel a szeme sarkában. Amikor felnézett, három hatalmas tigriscápa körözött alig pár méterre felette, körülötte. Látott már egyet és mást karrierje alatt, de őszintén bevallotta, hogy az összes izma elernyedt…… Azt hitte, itt a vég! Azért lőtt egy képet.....

De nem bántották. Centiről centire, szinte a kötél fonatába olvadva ment fel a felszínre, oda már nem követték. Nem sokat időzött a víz felszínén, teljes szerkóban, súlyövestől, palackostól rántotta ki magát a Zodiac-ba. A szudáni srác kicsit fintorgott, de ami megtörtént, az megtörtént, spongyát rá! Ahogy a fedélzeten megtudták a nagy újságot, nem volt vita a merülési programon: két napon keresztül hatot merültek a tigrisekkel.

Minket is elég nehéz volt innen elcibálni másnap, de azért megnéztük a sziget keleti platóját, a falat is, de a tigrises merüléseket nem lehetett felülmúlni!

Sajnos, a szél átváltott délire és a hajóval a nyílt tengeren sodródva kellett az éjszakát eltölteni. Akik őrségben voltak az éjszaka a legénységből, eléggé bekómáztak. Ha már elkötötték a hajót, a kapitány úgy döntött, hogy most megyünk el túránk legdélebbi pontjához.

Dahrat-Abid-sziget

Ez utolsó sziget az eritreai határ előtt. Az eritreai partok előtt a Vörös-tenger teljesen sekéllyé válik, az addigi 700-1000 méteres mélységből alig 30-40 méter lesz. Egyedül egy relatíve szűk sávban, a tenger közepén marad meg a nagy mélység. Óriási kiterjedésű, mintegy 1600 négyzetkilométernyi a Dahlak Bank nevű sziget és zátony labirintus. Ha hosszabb ideig déli áramlás alakul ki ebben a térségben, az agyonvágja a dél-szudáni vizek látótávolságát is, mert felfoghatatlan mennyiségű szmötyit hoz az áramlat északra. Volt, hogy még a Sha’b-Rumi-nál is zöld volt a víz ez miatt!!! Szerencsénkre, eddig még nem futottunk bele ebbe a jelenségbe.

Ahogy majd’ az összes eddigi merülésünknél, most is nyilvánvaló, hogy a hely rendkívül ritkán látogatott, ha ugyan egyáltalán látogatott. A délnyugati sarkot merüljük, pörölyök, szürkék, hatalmas halcsapatok jelentik a mostanra mindennapossá vált élményt. A korállok érintetlenek, fantasztikus érzés, hogy ennyire ember nem látta helyeken merülünk nap mint nap! Csak tigris nincs!

Érdekes, hogy mennyire relatív az ember ítélete, ahogy egyre magasabbra teszi a lécet, mindig a legmagasabbra helyezetthez viszonyít. Az út elején még mennyire máshol volt ez a léc!?

Természetesen, a fentebb említett zátonyokon kívül még számos helyen merültünk - mint pl. Darraka-sziget, Habily-Darraka, Dahrat-Dak-Hillat, Marcello-zátony – és legalább ennyit hagytunk ki időhiány miatt. A Masamirit és Dahrat-Abid közötti térségben még számos zátony vár felfedezésre.

Három dolog miatt kell imádkozni: a jemeni cápahalászok kerüljék ezt a térséget a kilométeres zsinórjaikkal, amelyeken százával függnek a felcsalizott horgok, ne jöjjön homokvihar és az áramlat ne dél felől jöjjön! 

A fenti leírások négy déli túra összegzése alapján íródtak, de azt minden búvárnak tudnia kell, hogy a zátonyok nagyhalas élővilága óráról órára változik a hold állásától, az áramlat irányától és erősségétől, a széltől, a hullámzástól, a dagály-apály idejétől függően. Lehet, hogy általunk unalmasnak ítélt zátonynál félórával korábban még hemzsegtek a cápák, vagy a merülésünk után történik mindez. Lehet, hogy több száz pöröly van ott, csak 50 méterre tőlünk, amikor a látótávolság 30 méter és mi semmit sem látunk ebből. Szóval, soha se feledjük: víz alatt semmi sem 100%-osan garantált, a szerencsének is velünk kell lenni!

Jó merülést és remélhetőleg minél több búvár fogja azt átélni, amit csak ez a térség tud a Földön egyedülálló módon kínálni!

                                                                                   Őrsi Ferenc